Your address will show here +12 34 56 78
Hírek, Uncategorized

2024.november 10. és 17. között került megrendezésre egy nemzetközi ifjúsági csere, amely öt ország – Románia, Magyarország, Lengyelország, Olaszország és Portugália – fiataljainak részvételével valósult meg. A csere célja az volt, hogy a résztvevők mélyebb megértést nyerjenek a menekültek, migránsok és kisebbségek helyzetéről, valamint, hogy olyan eszközöket dolgozzanak ki, amelyek elősegítik az integrációt és a társadalmi érzékenyítést. Az esemény során számos kulturális, oktatási és közösségi tevékenység zajlott, amelyek elősegítették a résztvevők közötti kapcsolatteremtést és együttműködést.
Az ifjúsági csere keretében a résztvevők nemcsak tanultak, hanem kreatív módon reagáltak a különböző társadalmi problémákra is. Ennek eredményeként elkészült hat digitális történet, amelyek valós tapasztalatokon alapulnak, valamint egy kézikönyv, amely tíz kézzelfogható integrációs lehetőséget mutat be, amelyet 6 nyelre is lefodítottunk az angol nyelv mellett.

A program a résztvevők fogadásával és egy játékos ismerkedéssel kezdődött. A fiatalok egy kincskereső túra során fedezték fel a várost, amely egyúttal lehetőséget adott a kapcsolatok kialakítására is.
A túra végén a csoport az ATA irodában találkozott, ahol teával, süteménnyel és egy barátságos közösségi térrel várták őket. Az este fénypontja a hat ország hagyományos snackjeinek kóstolója volt, amely során a fiatalok megosztották egymással kulturális sajátosságaikat, történeteiket és első benyomásaikat.

A második nap az ifjúsági csere egyik legfontosabb témájával, a menekültek, migránsok és kisebbségek helyzetével foglalkozott. A résztvevők érzékenyítő gyakorlatokon keresztül ismerkedtek meg ezekkel a kihívásokkal, és különböző társadalmi szerepekbe helyezkedve vitatták meg az integráció lehetőségeit. Az olasz csapat inspiráló előadása betekintést nyújtott a kisebbségek helyzetébe és az integrációs kezdeményezések hatásaira. A nap végére a fiatalok már sokkal empatikusabban közelítettek a témához, és elkezdtek közösen gondolkodni a megoldásokon.




Harmadik nap a résztvevők a portugál és magyar csapatok előadásain keresztül mélyítették el tudásukat. A portugál csapat a menekültek helyzetéről és az őket érintő kihívásokról beszélt, míg a Magyarországról érkező fiatalok személyes történeteken keresztül mutatták be a migránsokkal szembeni előítéletek kezelésének lehetőségeit. A nap folyamán a csoportok szerepjátékos szituációkon keresztül gyakorolták az empátiát és a társadalmi problémák megoldását. Az estét egy közös román-magyar kulturális program zárta, amelyet hagyományos táncok tettek emlékezetessé.
 

A negyedik nap témája a lengyel, román és francia tapasztalatok megosztása volt. A résztvevők olyan történeteket hallgattak meg, amelyek valós példákon keresztül mutatták be a menekültek beilleszkedésének nehézségeit és sikereit. Az elméleti tudást gyakorlati tevékenységek követték, amelyek során a fiatalok integrációs stratégiákat dolgoztak ki, és ötleteiket vizuális prezentációkban mutatták be. Az esti program során a francia csapat is csatlakozott a bemutatókhoz, és közös játékok, valamint beszélgetések révén tovább mélyítették a kapcsolatokat.

Az ötödik napon a digitális történetmesélés került a középpontba. A résztvevők megtanulták, hogyan használhatják a digitális eszközöket és a történetmesélés művészetét a társadalmi érzékenyítés eszközeként. Az elsődleges cél az volt, hogy személyes élményeken alapuló történeteket osszanak meg, amelyek hozzájárulnak a közösségek érzékenyítéséhez. A csapatok elkezdték kidolgozni saját projektjeiket, amelyek a migrációval és integrációval kapcsolatos problémákra hívták fel a figyelmet. Az estét a portugál és olasz kultúra ünneplése tette színessé, táncokkal, zenével és közös játékokkal.


A hatodik nap a kreatív munka jegyében telt. A fiatalok a forgatókönyvek kidolgozását követően nekiláttak a digitális történetek elkészítésének. A szabadban töltött idő és a közös tevékenységek, például a séták és a játékok, új ötletekkel gazdagították a projekteket. Az elkészült videók a menekültek és migránsok helyzetére reflektáltak, és olyan üzeneteket közvetítettek, amelyek empátiát és megértést sugalltak. A nap végén a résztvevők egy közös vacsorán osztották meg gondolataikat és élményeiket.
 
Hetedik nap a résztvevők az egy hét során szerzett tapasztalataikat összegezték. Egy „reflecTree” elkészítése során mindenki megosztotta, milyen emlékeket és tanulságokat visz magával. A csoport közösen meglátogatta Segesvár városát, amelynek történelmi hangulata különleges élményt nyújtott. Az esti program a lengyel és francia csapat bemutatkozásával, valamint egy barátságos búcsúesttel zárult.



Az ifjúsági csere utolsó napján a fiatalok bemutatták az egy hét alatt elkészült hat digitális történetet és a tíz konkrét integrációs lehetőséget tartalmazó kézikönyvet. Az eredmények nemcsak a résztvevőknek, hanem a helyi közösségeknek és az érintett csoportoknak is inspirációt jelenthetnek. Az este egy közös tábortűzzel zárult, amely során a résztvevők búcsút vettek egymástól, de megígérték, hogy a jövőben is folytatják a közös munkát.

A november 10. és 17. között lezajlott ifjúsági csere egyedülálló lehetőséget nyújtott a fiatalok számára, hogy új kultúrákat ismerjenek meg, barátságokat kössenek, és aktívan hozzájáruljanak a társadalmi változáshoz. A résztvevők által készített digitális anyagok és a közös élmények nemcsak őket, hanem közösségeiket is gazdagították, és hozzájárultak ahhoz, hogy a befogadás és az empátia egyre nagyobb teret nyerjen a mindennapokban.

 

0

Hírek
2024 november 10. és 17. között kerül megrendezésre egy nemzetközi ifjúsági csere, amely öt ország – Románia, Magyarország, Lengyelország, Olaszország és Portugália – fiataljait hozza össze. A csere célja, hogy a résztvevők mélyebb megértést nyerjenek a menekültek, migránsok és kisebbségek helyzetéről, valamint olyan eszközöket dolgozzanak ki, amelyek elősegítik az integrációt és a társadalmi érzékenyítést.

A program során a fiatalok különböző kulturális, oktatási és közösségi tevékenységekben vesznek részt, amelyek segítik a kapcsolatteremtést és az együttműködést. A csere lehetőséget ad arra is, hogy a résztvevők kreatív módon reagáljanak a társadalmi problémákra, és elkészítsenek digitális történeteket, amelyek valós tapasztalatokon alapulnak. Emellett egy kézikönyv is készül, amely tíz kézzelfogható integrációs lehetőséget mutat be.

A csere célja, hogy a fiatalok a program végére még empatikusabban és tudatosabban közelítsenek a menekültek, migránsok és kisebbségek helyzetéhez, és közösen dolgozzanak ki megoldásokat a társadalmi kihívásokra. A résztvevők különböző előadások, gyakorlatok és szerepjátékok révén mélyítik el tudásukat és tapasztalataikat, miközben új barátságokat kötnek és gazdagodnak a különböző kultúrákkal.

0

Hírek
Két év kihagyás után ismét útnak indult a Petőfi program, melyenek köszönhetően központunk munkáját az elmúlt öt évben három csodás önkéntes segítette Illés Gábor, Szamek Lili és Angyal Sára Réka személyében.
Ebben az évadban egy új, különleges önkéntesünk érkezett Prosenszki Róbert személyében, aki munkájával családközpontunk mellett, a Reménység Háza életét is segíti.
Következzen egy kis bemutatkozó részéről:

„Prosenszki Róbert vagyok, Kelet-Magyarországon, Fehérgyarmaton születtem, a Felső-Tisza, a Szamos és a Túr folyó ölelte mesés szatmári határvidéken. Ez az a vidék, ahonnan Móricz Zsigmond indul, ahol Kölcsey Ferenc lejegyzi nemzeti himnuszunk sorait, és ahol Petőfi Sándor számos verséhez ihletet merít vándorútjai során. Családom mindkét ága sok-sok generációra visszamenően hithű református, így nagyszüleim és szüleim kora gyerekkorunktól már ebben a szellemben neveltek minket. Az Ószövetség és az Újszövetség történetei, amiket először gyermekként a nagyszüleimtől hallottam, a családi-közösségi élet és annak ritmusa, szokásai, megalapozták istenhitemet, identitásomat és ragaszkodásomat gyökereimhez egész életemre.

Tanulmányaimat Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végeztem 1996-2002 között. Történelmet, irodalmat és idegen nyelveket tanultam. Tanulmányi és gyakornoki ösztöndíjjal több szemesztert töltöttem külföldön, Dániában, Németországban és Szlovákiában. Ezt követően középiskolai tanárként dolgoztam, majd cégeknél értékesítési és kommunikációs területen. Alkotóként szépirodalommal és analóg fotográfiával foglalkozom. Erdélyben szerzett értékes tapasztalataimat, helyismeretemet, élményanyagomat, kapcsolataimat felhasználva, személyes lehetőségeimhez és mozgásteremhez mérten, legjobb tudásom szerint igyekszem segíteni a brassói magyar közösséget.

Saját példámból, élettapasztalatomból kiindulva szilárd meggyőződésem, hogy a nemzet alapja a család. Oktató, segítő, értékteremtő- és közvetítő munkám során a rám bízott gyerekek és fiatalok családi hátterét megismerve, helyzetüket megértve igyekszem nemzeti-közösségi integrációjukat segíteni, bátorítva őket, hogy minden körülmények között vállalják magyarságukat, legyenek rá büszkék, és tudatosan, gondosan odafigyelve fejlesszék anyanyelvüket, úgy éljenek, hogy maguknak és utódaiknak minél több lehetőséget teremtsenek az anyanyelv használatra és a közösségi élményekre Erdély szórvány magyar közösségeiben. Anyanyelvünk kiapadhatatlan forrás, egyéni és közösségi öntudatunk, felbecsülhetetlenül gazdag nemzeti kultúránk hordozója.”

Isten hozott Róbert, érezd jól magad nálunk! Örülünk, hogy kis csapatunk tagja lettét. 
Köszönjük Magyarország Kormányának a támogatását ezúttal is, hogy Róbert személyében, kézzel fogható segítséggel támogatja Családközpontunk működését.

0

Hírek
Jövő héttől, szeptember 12-től indulnak a Családközpont programjai. Az előző évadban hagyományteremtő jelleggel elindított Nemzetközi estek sorozatunk második évada is indul hétfőn, 19 órától. Amint megszokhattátok, minden alkalomnak más és más ország a célpontja, így ezúttal Svájcba utazunk.

Jégbarlangok, gyönyörű tájak képei és meglepő szokások fogják tarkítani házigazdánk, Fekete Melinda világutazó beszámolóját.
Ha nem sikerült az idén nyaralni menned vagy egyszerűen szeretnéd folytatni – akár csak virtuálisan is – akkor itt a helyed, számítunk rád!

Várunk szeretettel!

Ui: pontos cím Neagoe Basarab 4 szám, az Apollónia Hotellel szemben a sarkon, a szürke épület.
0

Hírek
Újabb évadot, ezúttal a 6.-kat indítjuk útnak a Brassói Családközpontban.

Induló programjaink:
👉 INFO KLUB (robotika) – 6-13 éves korosztálynak szól, ennek keretében programozást tanulnak a gyerekek játékos formában (Scratch, Minecraft és virtuális játékok). Szakmai partner ArtByte Egyesület. Programfelelős: Andrási Erika központvezető – 0740-050510

👉LUNA – felnőtt nőknek szóló önismereti, támogató jellegű, jó hangulatú női csoport. A második csoportba még van 2 szabad hely 2022 szeptemberétől! Programfelelős: Nagy Emőke gyógypedagógus, pszichodráma asszisztens és Farkas Zsófia mentálhigiénés segítő szakember – 0728-874356


👉 TAPPANCS mozgásfejlesztő – 3-7 éves korosztálynak szóló a nagy- és finommotorikus mozgások, kéz-szem koordináció, tér- és időbeli tájékozódás, egyensúly, kreatívitás, ritmikusság, csapatszellem, felelősségvállalás fejlesztése játékosan, humorosan. Programfelelős: Lay Zs
óka, gyógytornász- 0742590291

👉 BABA-MAMA TORNA – 2 hónpnál nagyobb kisgyerekeknek és szüleiknek. A közös tornagyakorlatok magukba foglalnak a babáknak fejlesztésére irányulógyakorlatokat, valamint az édesanyáknak regeneráló és erősítő gyakorlatokat. Programfelelős: Andrási Melinda gyógytornász – 0749 819 488

👉 KUCKÓ BABA-MAMA KLUB – kúszó-mászó kortól nagycsoportig és szüleiknek ajánljuk, akik szívesen kikapcsolódnának heti egy alkalommal és akik szívesen találkoznának hasonló korú gyerekekkel és családjaikkal. Programfelelős: Andrási Melinda gyógytornász – 0749 819 488

👉 IDŐS GERINCTORNA – 65 év felettieknek ajánljuk. Könnyed fizikai mozgást, légzéstechnikákat, nyújtó és relaxációs gyakorlatokat, ritmikus mozgássorozatokat foglal magába, amelyek karban tartják nemcsak gerincünket, hanem egész testünket, lelkünket. Kellemes zenei aláfestés kíséretében töltődünk fel, lazítunk és szocializálunk. Programfelelős: Lay Zsóka, gyógytornász- 0742590291

👉 SZINKÓPA kórus – fiatalok és felnőttek képezik célcsoportját. Mindenkinek ajánlott, akinek jó hangja van, szeret énekelni és egy jó társaság tagja lenni. A kottaolvasás előnuyt jelent, de nem kizáró jellegű. Karnagy: Kádár Gábor, programfelelős:  Andrási Erika központvezető – 0740-050510

👉 OLVASÓ KLUB – ajánlott minden felnőttnek aki szeret olvasni, és szívesen megosztja olvasmányélményét másokkal is. Klubvezető: Buna Csilla – 0726-203165

👉 VÁRANDÓS TORNA  – ajánlott azoknak, akik belépetek a második trimeszterbe, akik szeretnének felkészülni a szülésre és akik fitten várnák babájuk érkezését. Programvezető: Andrási Melinda gyógytornász – 0749 819 488

👉 ZENEBONA – 4-8 éves korú gyerekeknek ajánlott. Amit ajánlunk: ritmusérzék fejlesztés, hallásfejlesztés,  hangszer (tubafon) oktatás és  együtt dalolás. Programvezető: Szotyori Réka ovónő – 0745 – 072582
Programjaink szeptember 12-vel indulnak. Kérünk benneteket, hogy mielőbb jelentkezzetek a programvezetőknél ugyanis programjainkra előzetes bejelentkezés szükséges.

Várunk benneteket nagy szeretettel! Találjunk egymásra ismét a nagy vakáció után és egyött növekedjünk, gazdagodjunk!
0

Hírek
A Nebulónia Diákszövetséggel partnerségben fiataloknak szóló Nemzetközi estre kerül sor május 23.-án 19:00-tól a BIT KÖZpontban (str. Iuliu Maniu 32)!

Ha a szeretsz világot látni és érdekelnek más nemzetek kultúrái, ott a helyed!

Várunk szeretettel!
0

Hírek
Kedves Fiatal családok! Az álmok nem hazudnak és valóra válnak!
 
Május 16-tól zajlik a visszairatkozás a bölcsődékbe (Megj.: ha eddig román csoportba volt, újrairatkozhat magyar csoportba.)
Idén, Brassó városában, lehetőség nyílik magyar bölcsődei csoportokat indítani, az 1-es (Carierei utca 20. szám), valamint a 7-es (Cocorului utca 6. szám) bölcsődékben, a 0-3 éves kisgyerekek számára.
A beiratkozás május 30-tól kezdődik.

A beiratkozási űrlapon fontos X-el megjelölni, hogy „solicit înscrierea în grupa de limba maghiară”.
Tanácsoljuk, hogy minél előbb iratkozzanak, mivel a helyek száma korlátozott. Az űrlap letölthető innen https://bit.ly/3wxFyM3
 
A szervezők kérik,hogy a kitöltött űrlap egy példányát, a leadás után, küldjék el a következő e-mail címér is: brasso@rmdsz.ro

Jelentkezzetek minél többen, hogy igazolhassuk a magyar bölcsőde létjogosultságát és szükségét!
Minél többen iratkozzatok, a számok DÖNTŐ jelentőséggel bírnak!
0

Hírek
Utolsó 9 nap, amikor még dönthetsz jövedelemadód 3.5%-ról.
 
Jövőben 5 éves a Brassói Családközpont. Közösen hívtuk életre, működtettük.
Összefogással, apró pénzekből építettük fel és közel 230 család élvezte szolgáltatásait az elmúlt 4 évben.
 
A vírus, majd a háború következtében megugrott energiaárak komoly kihívás elé állítják a központ jövőjét. Ismét összefogásra van szükség! Sok kicsi sokra megy! Most is számítunk rátok!
 
Lépések:
Menj rá erre az oldalra:
👉Töltsd ki!
👉Nyomtasd ki!
👉Írd alá!
👉Szkenneld be!
👉Juttasd el a Brassói Családközponthoz:
Fb messengeren
WhatsApp-on: 0740-050510
Emailen: csaladokhete@gmail.com
 
Köszönjük, hogy jövedelemadód 3,5%-val támogatod a központ megmaradását!
Brassói Családközpont, a hely, ahol mindannyian otthon vagyunk!
Legyél társ az otthonfenntartásban!
0

Hírek
Légy önkéntes Brassóban, Románia egyik legszebb városában!

Szervezetünk magyarajkú, 18-30 év közötti önkénteseket keres 3 hónapra, május 15-től augusztus 15-ig, hogy támogassák mindennapi tevékenységeinket és a helyi magyar közösséget.

A leendő önkéntesek két tevékenység közül választhatnak:
– A szervezet napi tevékenységeinek támogatása (események szervezése, adminisztratív feladatok ellátása, közösségi média menedzselése stb.)
Foglalkozás sérült gyerekekkel (programok szervezése, programokba való aktív bekapcsolódás stb)

A program részletes leírása az alábbi linken található, angol nyelven:
Jelentkezéshez kérjük töltsd ki az alábbi kérdőívet első lépésként:
Ha ezzel megvagy, küldd el nekünk motivációs leveled és önéletrajzodat mielőbb, legkésőbb 2022. május 6-ig az alábbi e-mail címre:
office@ata-ro.eu
Várjuk jelentkezésed!
0

Hírek
Az Európai Szolidaritási Alap keretében Családközpontunkban tevékenykedő önkénteseink révén indul útnak a Nemzetközi Est sorozat, melynek keretében havonta 2-szer más és más ország kultúrájának közvetlenebb megismerésére kerül sor.

Az első est keretében önkéntesünk, Marta Padilla Rojas Spanyolországot fogja bemutatni április 20-án, szerdán 18 órától.

A részvétel online bejelentkezéshez kötött, mivel a résztvevők száma korlátozott. Bejelentkezés az alábbi linken
Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt!
0